avagy a Krisztushoz vezető út
Fordította: Makovnik Péter
„Annyi tűz, annyi mélység, annyi szenvedély, szenvedés, szeretet, komolyság, hit, örömvágy, állhatatosság, amennyi Böhmében van, a legnagyobb könyvek közül egyben sincs. A szerző tudását az angyaloktól kapta, de nem közönséges, hanem arkangyaloktól, talán Mihálytól, a világ minden misztériumának őrétól.” Így ír Hamvas Béla Jacob Böhméről, a görlitzi vargáról és misztikus bölcselőről, akit Hegel „az első német filozófus”-nak nevezett. Jacob Böhme magyarul most második, változatlan kiadásban közreadott művét barátai és értői állították össze kilenc rövidebb írásából. Az egyes fejezetek „a Krisztushoz vezető út” jelzőtábláiként a keresztényi élet és az értelem megújítása, az elmélyült imádságos élet, valamint a bensőséges, szemlélődő életmód „szűk ösvénye” felé vezetik a nyílt szívű olvasót. A mű elmélyült tanulmányozása, amely az olvasó részéről éppúgy megköveteli az előítéletek és a konvenciók feladását, mint az újjászületésre való készséget, igazi szellem-lelki élményt jelent.
„Mert jobb, ha a Harag Szeme kiszakíttatik és a lélek csak egyetlen Szemmel tekinti meg a fényben Isten Egységét – ezen a módon véve birtokba az örök életet –, mintha kettővel látja meg a természet és a teremtmény széthúzását és sokszerűségét, miáltal akarata szétszóródik, vonzalmai sóvárgásának körében fellobban és foglyul esik, és emiatt aztán szelleme állathoz hasonló alakzatot ölt, melyben soha nem láthatja meg Istent, sem az üdvösséget nem örökölheti – az üdvösség ugyanis egyetül a szemlélésen és a megismerésen alapszik...”
Jacob Böhme (1575–1625) német keresztény teozófus, akinek a megváltásról és a világ természetéről szóló írásai nagy hatást gyakoroltak több későbbi vallási mozgalomra, a német idealizmus és a romantika filozófiájára. A lutheránus cipőkészítő mester gondolatait egyházi elöljárói hevesen támadták, élete során kinyomtatott egyetlen művének, a Christosophiának közzétételét követően Böhmét száműzték görlitzi otthonából. A személyes hitet és az egyéni vallási megtapasztalást hangsúlyozó tanai új fénybe állítják Isten és az ember kapcsolatát, megvilágítják, miként jön létre a világ sokféleségét keletkeztető, teremtő impulzus a harag és a szeretet Istenen belüli konfliktusából.